Szeptember 26., szeptember 27. Csesznek

6-11 éves korig

Mozdítsuk ki a 4 fal közül a GYEREKEKET!

Hitvallásunknak tekintjük, hogy a legkisebb generációt is kimozdítsuk a négy fal közül és hogy – a
játékos akadályfutó versenyen szertett élményeik által – közelebb hozzuk őket a mozgás világához.

AZ ELŐNEVEZÉS LEZÁRULT. HA LEMARADTÁL RÓLA, DE SZERETNÉL INDULNI AZ IDEI PANNONHAJSZÁN, AKKOR A HELYSZÍNEN TUDSZ NEVEZNI! 😉

ezt nem hagyom ki, nevezek!

MINDEN KISGYERMEK IGAZI BAJNOK LESZ

Versenyünk elsődleges célja, hogy MINDEN KISGYEREK, aki rajtkapunkhoz áll, IGAZI BAJNOKNAK érezhesse magát, büszke lehessen a teljesítményére és mosolyogva, boldogan menjen haza a nap végén.

BIZTONSÁGOS PÁLYA ÉS KÍSÉRŐK

Az élmény és a biztonság gyakorlott kísérőink által garantált. A testnevelő tanárok által kialakított 1 vagy 2 km hosszú pályán az emelt létszámú kísérő csapat folyamatosan résen lesz. Lelkesítünk, erősítünk, háton viszünk, cipőt kötünk, zsepit adunk, inni adunk.. bármit megteszünk, hogy az általatok hozott Gyermekek jól érezzék magukat. Garantáljuk, hogy minden kisgyerek – ha kell kísérőink segítségével- minden akadályt sikeresen teljesíteni fog!

HONNAN SZURKOL A SZÜLŐ?

A GyerekHajsza versenypályája teljes egészében a fesztivál területén és közvetlen környezetében terül el. A pályát azért helyeztük a szülők számára is elérhető közelségbe, hogy gyermeküket végig figyelemmel tudják kísérni a versenyzés során. A szülők közvetlenül a pályán nem tartózkodhatnak, de a verseny kezdete előtt végig járhatják valamint a futam ideje alatt -maximum 3-4 méteres távolságból- végig kísérhetik gyermekeiket a kiszalagozott útvonalon kívül. (Imádjuk nézni, ahogy a szülők legalább olyan szintű extázisba kerülnek a szurkolástól, mint a gyerekek a futástól :))

DÍJAZÁS

A  verseny végén nem hirdetünk helyezetteket, hiszen a GyerekHajszán minden kisgyermek ugyan olyan bajnok lesz a célba érkezése pillanatában. Minden befutó nyakába igazi sportérmet akasztunk, ezen kívül minden résztvevő egy pólóval büszkélkedhet a verseny végeztével.

ÉLMÉNYNAP AZ EGÉSZ CSALÁDNAK

A PannonHajsza kiegészítő programjai az egész hétvége során szuper lehetőséget kínálnak, hogy az egész család közös minőségi időt tölthessen el nálunk. A programban helyet kap például gyerek-játszóház, arcfestés, állatsimogató, piknik-sarok és még sok egyéb izgalmas lehetőség. Ha 11 évesnél idősebb gyermeked van, akkor ő elindulhat a SuliHajszán vagy 12 éves kor felett a PannonHajsza futamaira is benevezhető.

A verseny részletei

Alap információk:

Pálya sajátosságok:

Extrák Neked:

Ott a helyem, nevezek!

Minden szülőt kérünk, hogy a futammal kapcsolatos részleteket olvassa el a versenykiírásunkból és a versenyszabályzatunkból.

Versenykiírás
Versenyszabályzat

A rajtcsomagod átvételéhez aláírt felelősségvállalási nyilatkozatot kell leadnod.

 

Felelősségvállalási nyilatkozat