„Leleményes felkészüléssel” is elérhető a HajszaDobogó! – Interjú Simonné Németh Évával, visszatérő Hajsza versenyzőnkkel

„A LEGFONTOSABB!! Nevezni kell, és élvezni a verseny minden pillanatát. Csak hagyni, hogy sodorjon a lendület végig a pályán. Higgyétek el! Meg lehet csinálni és a célban egy leírhatatlan és felemelő érzés keríti az embert a hatalmába: MEGCSINÁLTAM!” – még minket is ráz a hideg, miközben Évát hallgatjuk. Idén szeptemberben 8. alkalommal áll majd –immár 51 évesen- a PannonHajsza rajtkapuja alatt. Megkerestük, hogy kifaggassuk az eddigi tapasztalatairól. 🙂 Érdemes végig olvasni!

Miért pont a PannonHajsza?A büszke éremtulajdonos

Győrben a Yakuza Fitnessbe jártam az első versenyem előtt edzeni, ahol az edzéseken egy szuper összetartó csapat tagja voltam és vagyok. A csapat úgy döntött, hogy kilépünk az edzőterem 4 fala közül és megmérettetjük magunkat a PannonHajsza akadályain. Vonzott a kihívás gondolata, így velük tartottam. Tudtam, hogy valószínűleg ki kell majd lépnem a komfortzónámból  – gondoljunk csak a terepre, a távra, az akadályokra, az új feladatokra-, de úgy döntöttem bele vágok…azóta is tart a szerelem.

Milyen érzés a versenyen lenni?

Már az érkezés pillanatában mindig elsodor a rendezvény hangulata, „viszi előre a tömeg a rendezvényt” és ugyan ezt érzem az akadályoknál is. Az adrenalinbomba az érkezés pillanatától a rendezvény végégig, sőt gyakran még napokkal tovább is kitart. Elmondhatatlan büszkeség, amikor a nyakamba kerül a célkapu alatt az érem. Bevallom, többször volt már, hogy a sírás is kerülgetett örömömben.

Milyen tanácsokkal látnád el Évi azokat a versenyzőket, akik először indulnak akadályfutó versenyen?

  1. Ne izgulj az akadályok miatt! Légy leleményes, gyakorolj egyensúlyozni járdaszegélyen, cipelj vizes vödröket az udvaron, menj Fitness Parkba! Rengeteg lehetőség van a gyakorlásra ott is! Hidd el, elég lesz!
  2. Nem számít hány éves vagy! Sőt! Igenis bizonyítsunk minél többen, hogy „Nem csak a húszéveseké a világ”!
  3. Az étrendedben legyen fehérje, és CH, husi és gyümölcs formájában!
  4. DE A LEGFONTOSABB!!! Nevezz, és élvezd a verseny minden pillanatát, és hidd el a végén egy leírhatatlan és felemelő érzés kerít majd hatalmába! —> Megcsináltam!!!

Évi NemzetiHajsza versenyünkön 51 évesen aranyérmet szerzett korcsoportjában, 14+ km-es távunkon, de egy ezüst – és egy bronzéremmel is büszkélkedhet két másik PannonHajsza versenyünkről, szintén 14+ km-en! Mindezt 50 év felett!!!

Évi tökéletes példa arra, hogy senki számára nincsenek elérhetetlen célok, nincs lehetetlen!

Egyszerűen csak döntsd el, hogy képes vagy rá, és a következő pillanatban már arra eszmélsz, hogy a nyakadba akasztjuk a jól megérdemelt érmed!

Elszántság, kitartás, siker Évi és párja Nincs lehetetlen!